Művelet

CB not installed

szavazás

Ki mit szeretne?

Cs-P.KFT

Megtalálták az élesztő sejtfiatalító génjét_

Most egy, az MIT biológusai által az élesztőgombáknál talált öregedést visszafordító gén talán szolgál némi utalással a rejtély megoldására. "Ha sikerül azonosítanunk, mely gének fordítják vissza az öregedést, akkor elkezdhetjük a genetikai módszerek kifejlesztését azok normál sejtekben történő kifejeződésére" - nyilatkozott a Science-ben megjelent tanulmány szerzője, Angelika Amon biológus professzor.

 

Bővebben itt 
 

Nyolcmagos mobil chipet tervez az nVidia_

Bár a nyolcmagos példányok még az asztali vonalon sem terjedtek el, az nVidia jövőre tervezi bemutatni saját mobil megoldását, míg a Qualcomm egyelőre négymagos utóddal készül, 2013-ra.
Hirdetés



Egyszerre két hír futott be a közép- és hosszú távú tervekről, legalábbis ami a fent említett két cég elképzeléseit illeti. 2013, illetve 2014-ig szólnak a kiszivárgott útitervek, amelyekből szemezgetve kiderül, hogy nagyjából milyen fejlesztésekkel készülnek az elkövetkező időszakban. A gyártástechnológia ugyanaz, ám az órajelek és egyéb részletek már eltérőek lesznek.

Az nVidia minden egyes évben új generációt szeretne bemutatni saját Tegra chipjeiből, és míg idén sorrendben a harmadik család kezdheti meg karrierjét, jövőre már be is fut a negyedik sorozat, vagyis a Tegra 4, amely egyelőre a Wayne kódnévre hallgat.

 

 Bővebben 

 

Először készült emberi agyból chip.

Élő emberi agysejtekből és szilíciumból elkészült a kívülállók számára legbizarrabb mikrochip. A jövő azonban ennél is többel kecsegtet.

 

Eleddig csak egyesével lehetett vizsgálni az emberi agyszövet sejtjeit, és ez meglehetősen behatárolta a kutatók lehetőségeit. Most azonban ennek vége, ugyanis egy kanadai egyetemi csapat végre egy parányi idegsejt-hálózatot helyezett el egy chipen. Bővebben itt. 

   

CES 2011 Top 25

  

CES 2011 kiáltás minden ami új technológiák  itt megtalálod 

 

Fejlődnek az emberi agy-számítógép interfészek.

 A cél, hogy gondolataik útján szabadon kapcsolatba léphessenek a külvilággal.

 

Bővebben itt 

   

Oldal 1 / 2

Online tagok

CB not installed

Ki van a Chat-en ?

Users in Chat: